2014.Szeptember 01.

Kedves naplóm!

Ma hivatalosan is, elkezdődött az iskola. Alig vártam már ezt a napot, hiszen újra a barátaimmal lehetek. Az embereknek, az iskola általában börtönt jelent, teljesen elzárva a külvilágtól. Én kivételt képeztem ebben. A kis csapatunkban, vagyis a nővérem a Lynch tesók és Ratliff közül, én voltam mindig is az egyetlen, akit egy kicsit is érdekelt a suli is. Ez a jegyeimen is meglátszott, természetesen. Minden vágyam az volt, hogy a New York-i zeneművészeti egyetemre vegyenek fel. Reggel 7-kor felkeltem, az ágyam melegéből, magara vettem, az ajtómra akasztott köntösömet, és lesétáltam, a fehér márvány lépcsőn. A házunk hatalmas nagy, majdnem, mint egy palota, de persze azért egy kicsit kiesebb. Mikor az ember belép a házba, először, a tölgyfa parkettát pillantja meg. A falakat festmények, és a rólunk készült családi képek fedik. Mivel az édesapám, ért a lakberendezéshez, ezért anya rábízta a házat. Természetesen, a szobánk színét illetve elrendezését, inkább meghagyta rám és Vanesszára. A szobánk, hűen tükrözi a stílusunkat. Míg a nővéremé, fekete fehér, amolyan felnőttes szoba, addig az enyém igazi csajbarlang. De tényleg, a plafonon apró csillagok ragyognak, mikor sötét van, és még az ágyam is olyan, mintha a szabadban lennénk. Talán ezért van az, hogy amíg én rajongok a természetért, addig Nessa inkább a szobájában gubbaszt és várja, hogy a barátnője Maia írjon neki. Dögunalmas, nem csoda, ha soha sem lesz senkije. Túlságosan is komoly. Na de kanyarodjunk vissza a reggelhez. Miután sikeresen lekászálódtam a lépcsőről, egyenesen a konyhába mentem. Egyből megéreztem, a frissen sült pirítós illatát. Anyu épp kávét főzött, míg a nővérem, a kedvenc magazinját, a Bravot olvasta. Odasétáltam, elvettem egy pirítóst a tányérról, töltöttem egy bögre kávét, majd a nappaliban helyet foglaltam. Előkaptam a mobilom, és tárcsázni kezdtem, a barátnőmet. Válaszként legnagyobb bánatomra, csak hosszú sípolást kaptam. Biztos még nem kelt fel, ez nála elég gyakori. Miután elfogyasztottam a reggelimet, visszaindultam a szobámba. Kinyitottam, a hatalmas gardróbomat, ami tele volt ruhával. Mivel eléggé nyárias idő volt, ezért egy rövid ruhát vettem fel, hozzá ezüst színű magas sarkút húztam. Rajongok az ékszerekért is, ezért a Ross-tól kapott nyakláncom mellett, a kabalakarkötőmet is magara tettem.

Ezek után, már csak a hajam és a sminkem volt hátra. A fürdőszobámba igyekeztem, ahol előkaptam a fésűmet, majd alaposan kifésültem vele a hajam. Ez után, már csak a smink maradt hátra. Magamra tettem egy kis szemspirált, a számra halvány szájfényt kentem, és végre késznek nyilvánítottam magam. Már csak azt kellett megvárom, ameddig Vanessa is elkészül. Ő nem tölt annyi időt azzal, hogy jól nézzen ki. Nem mintha én ilyen lennék, de azért nem akarom kockáztatni, hogy mindenki rajtam röhögjön. Leültem az ágyamra, és a szemem rögtön megakadt egy képen, amin Ross és én vagyunk, még tavaly. A kép akkor készült, mikor először jártak a srácok a házunkban. Nagyon vicces volt, ahogy Rocky és Riker fel-le rohangáltak a lépcsőn. Delly és én pedig, természetesen, a fiúkról csacsogtunk. Már megint elkalandoztam, de ez van akkor, ha eszembe jutnak az emlékek.
- Kincsem gyere le, az apád már vár! - kiabált fel az anyám. Én szó szerint, levágtattam a lépcsőn, ami úgy festett, mintha épp most szöktem volna egy diliházból.
- Kicsim, Vanessa most nem megy veled, mert el kell intéznünk pár dolgot, hogy a nővéred meg tudja szerezni a jogosítványát- ecsetelte anya, én viszont leragadtam ott, hogy jogosítvány, Végre nem kell Ross tragacsával járkálni. Persze abban is biztos vagyok, hogy sokat kell majd könyörögnöm, hogy valahová is elvigyen majd a kocsijával. Elköszöntöm anyáéktól, és beültem apa kocsijába. Ő egyenesen a munkába megy, miután kitett engem, ezért sietnünk kellett. Persze teljesen fölösleges volt, hiszen csak pár utcányira voltunk, a sulitól. Apa kitett a suli előtt, de ahogy lenni szokott, ellátott pár jó tanáccsal.
- Tudom, hogy ezt mindig elmondom, de érezd jól magad, és ne törődj mások véleményével.
- Igen apu, jól fogom magamat érezni, de most már siess, mert el fogsz késni- kuncogtam, ő pedig visszaült a kocsiba, és elhajtott vele. Én vettem egy mély levegőt, majd beléptem az iskola, ajtaján. A lelki szemeim előtt, már láttam, az ide-oda rohangáló tanárokat, a diákokat, akik már alig várták, hogy újra együtt legyenek, és kibeszélhessék, mi történt a nyáron. Ám mikor beléptem, nem voltak sem rohangáló tanárok, sem nevetgélő diákok. Az egész iskolában néma csend honolt. Kicsit meglepődtem, majd elolvastam a suli nevét is: "Szent Mária Gimnázium" Te szentséges ég hova kerültem? Már készültem arra, hogy távozzak, mikor az egyik tanár elkapta a karom.
- Kisasszony, mégis hová készül? Na, igen, biztos maga az egyik új diák.
- Elnézést, de ez valami hatalmas félreértés, én nem ide járok.
- Gyerünk az igazgatóiba, ott majd megkapja az egyenruháját, és kezdődik a tanítás- nézett rám mogorván, az apáca ruhában lévő, idős nő. Teljesen el voltam veszve. Az nem lehet, hogy gimnáziumi életem hátralévő részét, egy apáca zárdának is nevezhető, épületben töltsem. Ránéztem az órámra, és legnagyobb szerencsémre, még volt fél órám, hogy kijussak innen és időben a suliban legyek. Persze arról már lemondtam, hogy a srácokkal a szünetet végig tudjam beszélni. Mivel az egyetlen lehetőségnek, azt tartottam, hogy a hátsóbejáraton, megpróbálok kisurranni, így az ellenkező irányba fordultam, és elkezdtem végigsietni a folyosón. Útközben, benézegettem a szobákba, és láttam a sok egyforma lányt. Sehol egy fiú? Ez nagyon szomorú. Köztudott, hogy egy iskola akkor működik jól, ha fiúk és lányok is együtt lehetnek. Mikor sikerült megtalálnom a hátsó bejáratot, azt hittem végre kiszabadultam. Azzal azonban nem számoltam, hogy az egyik lány, meglátott, amint próbáltam kiszökni, és azonnal szólt az igazgatónak. Hát ez remek, most mihez kezdjek?
- Kisasszony, biztos még nem tudja, de itt az iskolában, szigorú szabályok vannak, amiket be kell tartani. Az egyik legfontosabb, hogy a diákok nem hagyhatják el az intézményt.
- Kérem, értsék már meg, hogy én nem tartozom ide. Vissza szeretnék menni, az iskolámba, ahol már várnak a barátaim. Kérem, had menjek el innen.
- Sajnálom, de egy diákkal sem kivételezhetünk- mondta és a kezembe nyomta az egyenruhámat. Én kedvetlenül elvettem, és megkerestem a szobát, ahova száműztek. Beléptem, a hófehér szobába, ahol csak 2 ágy volt és egy kis szekrény, az apróbb dolgoknak. Átöltöztem, a ruháimat, pedig oda kellett adnom, mert az érettségig nem lesz rá szükség. A könnyeimmel küszködve ültem vissza az ágyra, és azon gondolkoztam, milyen is lesz így az életem. El vagyok zárva a családtól, a barátaimtól, az egész világtól. Éreztem, ahogy a könnyeim, végig folynak az arcomon. Egyre csak az járt a fejemben, hogy soha nem láthatom, a srácokat. Az életem úgy hullott darabokra, mintha tükör lenne. A szobában hatalmas csend honolt. Az ágyra feküdtem, és úgy vártam a csöngetést. Néhány perc telt csak el, mikor becsöngettek az órára. Mivel életemben, először jártam itt, csak bolyongtam a folyosón. Majd megláttam egy üres termet, gondoltam ott majd elrejtőzhetek, amíg vége nincs az óráknak. Rajtam kívül, senki sem tartózkodott bent, így megint csak egyedül maradtam. Kinéztem az ablakon, és láttam, ahogy a többiek nagy vidáman indulnak az iskolájukba. Én is ilyen boldog lehettem volna, ha nincs ez az incidens. Bár biztos becsengettek, és esélyem sincs rá, hogy kijussak innen. Szörnyen egyedül éreztem magam, az egész terem olyan volt, min t egy toronyszoba, ahol legfeljebb a szél susogását lehetne hallani. Leültem az egyik pad tetejére, és halkan dúdolni kezdtem a kedvenc dalomat, miközben a lábammal ütöttem az ütemet. A dúdolás, pillanatokkal éneklésbe fordult, és már magam se vettem észre, mikor a padon táncolva énekeltem. miután befejeztem az éneklést, egy kéz, befogta a számat, megakadályozva, hogy kiabálni kezdjek. Megfogtam az illető kezét, majd megláttam a kezét, egy karkötőt, ami a Loud felirat szerepelt. Csak egyetlen olyan embert ismertem, aki ilyen karkötőt hord. Megfordultam, majd Ross aranyfürtjeivel találtam szemben magamat. a döbbenettől, megszólalni sem bírtam, csak magamhoz öleltem.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem, még mindig döbbent arccal.
- Anyud szólt, hogy az apád, eltévesztette a sulit és véletlenül idehozott, én meg a hátsó ajtón, besurrantam. Volt egy csaj is ott, de beengedett, miután megígértem, ha leérettségizett, elhívom randira.
- Bezzeg engem, meg bemószerolt az igazgatónál, így tuti nem jutok ki innen.
- Dehogynem, pont ezért jöttem, de azért öltözz át, mert ez a ruha egyszerűen borzalmas- nyomta kezembe a ruhámat, amit percekkel ezelőtt vettek el tőlem. Elvettem tőle a teremben található, szekrény mögé bújtam, és átöltöztem. Kicsit megigazítottam a hajam, és visszamentem.
- Van már terved, hogy juttass ki innen?
- Igen, pont úgy fogunk innen kijutni, ahogyan én bejöttem ide.
- Mi lesz, ha az a csaj, beköp minket, akkor engem életem végégig itt fognak tartani, még ha hivatalosan nem is tartozom ide.
- Ugyan már nem kell aggódnod, ameddig itt vagyok veled- mondta és a kezét összekulcsolta az enyémmel. Nagyon romantikus pillanat volt. Mióta Ross bejön nekem, azóta teljesen másképp viselkedem, mikor a közelében vagyok.
- na jó siessünk, mert már csak 10 percünk van, a csöngetésig! - mondta és elindultunk, persze nagyon halkan, nehogy bárki is meghalljon minket. Szerencsére, egy hang nélkül, sikerült eljutnunk a bejáratig. Pechünkre azonban, ott éppen akkor csöngettek ki, így nagyon sietősre vettük a tempót. Átmásztunk a kapu túl oldalára, és futásnak eredtünk. Nem akartuk, hogy észrevegyenek minket, és még a végén visszarángassanak arra a helyre. Tíz perc alatt értünk a suliba, éppen időben, mert pont akkor csöngettek be. Azonnal berohantunk az osztályba, ahol épp a nevemet olvasták fel, ezért nem késtem le az órát. Gyorsan lepakoltam Delly mellé, és anélkül, hogy egy szót is szóltam volna, szorgosan jegyzetelni kezdtem.

Mivel ez az első nap, csak 4 óránk volt megtartva, ahol a tanárunk elmagyarázta, hogy mire lesz szükségünk idén, illetve megemlítette még az iskolai bandaversenyt, amire lehet jelentkezni. Nagyon szuperül hangzik, talán a srácokkal össze is tudnánk hozni valamit. Természetesen érkeztek új osztálytársak is, egyből kettő is: A lányt Brooklynnak hívják, és szemmel láthatólag bejön neki Ross. Na, abból nem eszik, Ross különben sem szereti a lökött csajokat, és ez a lány szemmel láthatólag nagyon is az. A fiú neve Elliot, és nagyon dögös, Nem is tudom, mi jön be rajta jobban, a barna szemei, vagy a tökéletes mosolya. Miután, az első óra véget ért, a srácokkal a titkos helyünkre mentünk, amit az ebédlő képezett. Na, jó talán mégsem annyira titkos, de csak akkor járnak ide az emberek, mikor ebédidő van. Mi viszont az összes szünetben itt lógunk. Hatalmas hely áll rendelkezésünkre, és még kaját is találunk a hűtőben. Így mint tavaly is, most is idejöttünk.
- Jaj, Laura már azt hittük nem is jössz meg- ölelt magához a barátnőm.
- Hosszú és zavaros sztori. Inkább nem részletezném.

- Hol van a nővéred, megbetegedett? - kérdezte Riker
- Nem jól van, most éppen anyuval intézik el, a papírokat, hogy letehesse a jogsit.
- Az szuper, akkor legalább, nem nekem kell majd fuvaroznom téged- könnyebbült meg Ross. Komolyan néha olyanok tudnak lenni, mint a gyerekek.
- Srácok, nem hoznátok nekünk üdítőt?
- De igen megyünk- sóhajtottak, és lehajtott fejjel elballagtak az automatához. Mi Dellyvel kettesben maradtunk,
- Na és, mi volt tegnap az öcsémmel? Hallottuk, elég jól megvoltatok.
- Rydel Mary Lynch nem történt köztünk semmi. Ő a barátom, és semmi több
- Ugyan már, tudom, hogy egyszer még együtt lesztek- erre már a srácok is megérkeztek, de szerencsére, nem hallották, az iménti beszélgetésünket.
- Na, jó, a lényegre térek. Mi lenne, ha bandát alapítanánk, a sulis versenyre. Én gitároznék, Ell dobolhatna, Delly zongorázna, Ross meg te pedig tökéletes duót fogtok alakítani- ecsetelte nekem Riker.
- Hogy mi ketten? - kérdeztük egyszerre Ross-al.
- Igen, jól működik köztetek a kémia, cukik vagytok, együtt kell még más? - kérdezte Delly.
- Én benne vagyok, feltéve, ha Ross is igent mond rá- néztem az említett személyre.
- Rendben, akkor megalakultunk- fejezte be Rocky, épp jókor, mert megszólalt a csengő, és mennünk kellett órára. A nap, elég gyorsan eltelt, és haza kellett mennem. A srácok nem tudtak hazakísérni, mert még dolguk volt, így hát egyedül baktattam haza. Miután hazaértem, már senkit nem találtam otthon. Anyu hagyott nekem egy üzenetet, hogy elhúzódik az egész ügy Vanessával. meg hogy van egy kis kaja a hűtőben. Kinyitottam a hűtőt, csináltam magamnak egy szendvicset, majd leültem és csendben meg is ettem. Mikor befejeztem, egy névtelen üzenetet kaptam. Az üzenet feladója, csupán annyit írt, hogy mennyire szép voltam ma, ez viszont elég volt ahhoz, hogy egész este ezen agyaljak. Mivel késő volt már, ezért úgy döntöttem, hogy ideje lesz lefeküdni, ezért kibontottam a hajamat, és belevetettem magam az ágyba.