Kedves naplóm!
A mai nap, újra a kezembe vettelek. Már 5 éves korom óta, nem írtam semmit az életemről. Egészen mostanáig. Annyi minden történt velem, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Talán, a tavalyi évtől kezdem. A tavalyi évem, hihetetlenül fárasztó volt. Elkezdődött a gimi, amit egyrészről nagyon vártam, más részről, meg féltem tőle. Az első hetek, borzasztóak voltak. Aztán jöttek, azok, akik mostanra a legjobb barátaim lettek. Vagyis Ross Lynch és a tesói. Újak voltak, én mégis azonnal megkedveltem őket. Ross meg én egy osztályba kerültünk, ami okot adott rá, hogy jól érezzem magam. Egyre jobban megismertük egymást, a srácokkal, folyton eljárkáltunk együtt. Mostanra, pedig már minden nap együtt lógunk. Habár, egy hónapja nem láttam őket, ugyanis nyaralni mentek, viszont a legjobb barátnőm Rydel,(jobban szereti, ha Delly-nek hívjuk) mindenről tájékoztatott. Úgy éreztem, mintha én is ott lennék velük. Ha ők nem lennének, unalmasak lennének a napjaim. Na jó, ez nem pontosan igaz, mert az életem, így sem unalmas. Az anyám, biológusként dolgozik, szinte alig van otthon. Az apám, meg imád spórolni, ezért van az, hogy már 3 éve, ugyanazok a díszek karácsonykor. Ha ez nem lenne elég, ott van még, az idegesítő nővérem Vanessa is, aki odáig van Ross bátyáért Riker-ért. Nagyon idegesítő tud lenni, de azért szeretjük egymást. A mai nap szuper lesz, ugyanis ez a nyár utolsó napja végre, és holnap láthatom majd a srácokat a suliban. Éppen a reggeli rutinommal foglalatoskodtam, ami abból állt, hogy kiválasztottam a ruhámat, és kiegyenesítettem, az amúgy göndör hajamat. Mikor késznek nyilváníthattam magam, lentről, az anyám, hangos kiabálása, ütötte a meg a fülem.
- Laura siess, keresnek telefonon! - Én ere a mondatra, mint az őrült, futottam le az emeltről, a konyhába. Hallottam, ahogy a csizmám sarka, kopog a lépcsőfokokon.
- Már itt is vagyok- kiáltottam és kikaptam az anyám kezéből a mobilt. Benyomtam a mobilt és vártam, hogy a hívó fél beleszóljon.
- Szia Laura- hallottam meg a vonal másik végéről, azt a bársonyos hangot, amit teljes egy hónapja nem halhattam. Örömömben mosoly ült az arcomra.
- Ross, de jó újra hallani a hangodat.
- Figyelj, csak szerettem volna megkérdezni, hogy nem jössz el velem a nyárbúcsúztató partira?
- Tudod, nagyon sok a dolgom. Mi van a srácokkal?
- Nem tudnak jönni, mindannyian betegek. Kérlek, gyere el velem, nagyon hiányzol már.
- Rendben ott leszek- mondtam neki. A gyomrom fel-le liftezett. Alig vártam már azt a bulit, de legfőképpen azt, hogy Ross újra itt legyen. Tudom, nagyon hülyén hangzik, de sokkal több nekem, mint egy szimpla barát. A tavalyi év végi partin, erről végképp megbizonyosodtam. A partin Ross meg én, csókolóztunk. Az volt életem első csókja, és annyira tökéletes volt. Amikor az ajka, hozzáért az enyémhez, maga volt a tökéletesség. A gyomromban pillangók repdestek. Az este, olyan volt, mint a mesékben. Persze ezt csak mi ketten tudjuk, senki más. Nem szerettük volna, ha ez a barátságunk közé állna. Én viszont, tisztában vagyok azzal, amit érzek. Szerelmes vagyok a legjobb barátomba.
- Lau most le kell tennem, ott találkozunk. Imádlak csajszi!- mondta és letette a telefont. Én akaratlanul, is elmosolyodtam, amit anya észre is vett.
- Nagyon aranyosak vagytok te meg Ross.
- Anyu csak barátok vagyunk semmi több. Különben is Ross biztos talált, már magának barátnőt.
- Ugyan már kincsem, még a vak is látja, hogy az a fiú szerelmes beléd.
- Most inkább megyek, készülődni, nehogy elkéssek- mondtam és a szobámba indultam. Túlságosan félénk vagyok, hogy elmondjam, neki mit érzek. Miután, ismét a szobámban voltam, felnyitottam a laptopomat, és felhívtam Delly-t. Túlságosan gyanús volt, nekem ez az egész megbetegedéses sztori.
- Szia Delly- kiabáltam a kamerába.
- Lau szia. Hogy vagy?
- Jól vagyok, de mond, csak neked nem otthon kellene lenned, ha beteg vagy? Látom a srácok is ott vannak veled. Nekem elmondhatod az igazságot.
- Jó, tényleg nem vagyunk betegek, de szerettük volna, ha te meg Ross kettesben mennétek el.
- Delly, hányszor mondjam még el hogy csak barátok vagyunk.
- Ugyan már, izzik köztetek a levegő. Amikor együtt vagytok, annyira boldognak látszotok.
- Ezt teszi a barátság. Hidd el, nem is lesz köztünk több ennél.
- De ígérd meg, hogy elmész, mert az öcsémnek igenis fontos vagy.
- Megígérem neked. De most mennem kell készülődni- mondtam és lecsuktam a laptopot. Már csak egy megfelelő szettet kellett találnom, amiben elmehetek a buliba. Szerencsére, sikerült találnom, egy türkiz fehér csíkos felsőt, egy narancs színű nadrágot, és egy kék szandált is hozzá. A hajamat, a szokásosnál, is jobban begöndörítettem, tettem magamra egy kis szájfényt, és a szettet, a Ross-tól kapott nyakláncom koronázta meg, amin a nevem van. Leültem, az ágyamra, és elkezdtem dúdolni, a kedvenc dalomat. Ezt természetesen Ross írta, a címe: Nem szerelmes dal. Imádom a dalt, mintha csak nekem írta volna. Ekkor kopogtak az ajtón.
- Anya, mondtam már, hogy Ross meg én csak barátok vagyunk!- kiabáltam ki.
- Nem is tudtam, hogy csak barátok vagyunk!- hirtelen feleszméltem. Anya ilyet sose mondana nekem. Kinyitottam az ajtót, és megláttam Rosst. Kicsit rosszul éreztem maga, ez az érzés, viszont azonnal elmúlt, mikor magához ölelt. A gyomromban ezer pillangó táncolt, a szemei pedig úgy ragyogtak, mint a csillagok. Tökéletes pillanat volt.
- Nem is tudtam, hogy csak barátok vagyunk!- zökkentett ki, miközben elengedett.
- Csak anyunak mondtam. Azt hiszi, együtt járunk- nevette el magam.
- Hát, néha tényleg úgy viselkedünk, mint egy szerelmes pár- kissé elpirultam, amit rögtön ki is szúrt.
- Nahát, új pirosítót használsz?- kacsintott rám.
- Inkább mesélj, milyen volt Los Angelesben?
- Majd meg tudsz minden, de most inkább siessünk, ha nem akarunk utolsóként megérkezni- sürgetett, és a kezével, kihúzott a szobámból. Sietősre kellett vennünk a tempót.
- Anyu, majd jövünk-kiabáltam és kifutottunk az ajtón. Ross ott parkolt le a házunk előtt, a feltehetőleg új kocsijával. Beszálltunk, és már el is indultunk. Útközben, alig beszéltünk egymással. Nagyon furcsa volt, mindkettőnknek, az újra találkozás. Néha a szemére pillantottam, ő pedig egyre csak a nyakláncomat nézte.
- Emlékszem, mikor karácsonyra megvetem ezt neked. Mikor először láttam, tudtam, hogy tökéletes lesz.
- A nyaklánc, vagy a csókunk?
- A nyaklánc természetesen- mondta kicsit zavartan. A fenébe, hogy lehetek ennyire pancser, biztos, hogy a csókra gondolt, és nem a nyakláncra. Én meg vagyok olyan hülye, hogy megkérdezem tőle. Néha nem ártana, befognom a számat. Az út többi része, csendesen telt el. Mikor megérkeztünk, már este volt. Segített kiszállnom a kocsiból, és bementünk. A bulit, mint az összeset, a suliban tartották. Szerencsére, a suli udvara, épp eléggé nagy ahhoz, hogy, mindenki elférjen.
- Na, jó, először táncoljunk, vagy inkább beszélgessünk?
- Nekem van egy jobb ötletem. Mi lenne, ha elmennénk a titkos helyünkre?- súgtam a fülébe.
- Ez nagyon jól hangzik. Mehetünk, nyújtotta a karját, én pedig átkaroltam őt. A titkos helyük, a zeneterem volt. Nem volt más benne, csak egy zongora és egy gitár. Rajtunk kívül, nem igen fordult meg ott más. A festés már eléggé kopott volt, a falakat pedig, különböző zenészek poszterei fedték be. Szerettem idejárni, ha ihletre volt szükségem. Itt történt meg az első csókom is. Leültünk a zongorához, összeért a két kezünk, és megtörtént. El sem mondhatom, milyen érzés volt ez. Leültünk Rossal, a földre, amire egy takarót terítettünk.
- Na, akkor elárulod, hogy mi történt veled abban az egy hónapban?
- Végig rád gondoltam. Nagyon hiányoztál már. Nélküled még dalt írni se volt kedvem.
- Ezt komolyan mondod?- kérdeztem meglepetten. Ezzel nagyon meglepett. Soha nem is gondoltam volna, hogy ennyire hiányoznék valakinek.
- Igen, mert te vagy, aki ihletet ad a dalokhoz. Ha nem vagy, egyszerűen ötletem sincs mit írhatnék.
- Tudod, nekem te nagyon különleges vagy, nem, csak azért mert a barátom vagy. Sokkal, de sokkal többet jelentesz nekem Ross. Te voltál, az első srác, akitől csókot kaptam, és ez mindig is megmarad nekem. Én is sokszor gondoltam rád, és mikor Delly azt mondta, hogy dolgod van, azt hittem, hogy egy lánnyal vagy.
- Én meg azt hittem, hogy találtál magadnak egy pasit.
- Az nehéz lenne, mert a létező összes pasit elkergetted tőlem.
- Igen, mert nagyon fontos vagy nekem, és nem akarom, hogy bárkivel is olyan viszonyban legyél, mint velem- mondta, és lesütötte a fejét. Kicsit rosszul éreztem magamat.
- Sose fogok, másra úgy nézni, mint rád, mert neked mindig különleges helyed lesz a szívemben.
- Ezt nagyon szeretem hallani, mondta és átkarolt. Én a fejem a vállára hajtottam, és csak figyeltük, ahogy telnek a percek egymás után. Mélyen a szemébe néztem, és láttam, ahogy a szemei jobban csillognak, mint a legragyogóbb csillag az égen. Úgy szerettem volna, mégsem mertem megcsókolni.
- Szerintem, ideje hazamenni, mert már késő van.
- Igen persze, gyere, segítek- mondta és felém nyújtotta a kezét. Én belekapaszkodtam, és felálltam. Mivel eléggé fáztam, rám terítette a dzsekijét. Kisurrantunk a teremből, és a kocsijához mentünk. Beszálltunk, és elindultunk haza. Útközben, végig a szavai, jártak a fejemben. Lehet, hogy anyunak és Dellynek igaza van, és Ross tényleg szeret engem? Vagy csak én képzelem ezt? Gőzöm sincs mi az igazság. Egy pillanatra, elbóbiskoltam, és arra keltem fel, hogy már otthon vagyok.
- Kincsem, szerintem menj fel a szobádba- cirógatta meg anya a fejemet.
- Hol van Ross? AZ előbb még itt volt vele.
- Már hazament, nem akart zavarni téged.
- Anyu igazad volt. Ross tényleg szeret engem- mondtam és elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése